2010. január 14., csütörtök

Mozi - Sherlock Holmes

A Pólusban néztük meg, szinkronosan.
Nagy várakozással ültem be rá, mert az előzetesek alapján hangulatos akciófilmet vártam, és nem is csalódtam. Az ilyen újraértelmezéseknek van értelme, Sherlock és Watson párosa jól muzsikált. Saját projektem miatt árgus szemekkel néztem a viktoriánus Londont, és megnyugtató volt látni, mennyire életképesen képes működni az ebbe a korba helyezett történet.
A film nálam 10ből 10 pontos.

2010. január 1., péntek

Mozi - A végtelen történet

Házimoziról van szó, természetesen, Marci fiammal néztem meg ezt a klasszikusnak számító, nem túl sikeres filmet.

A regény nekem nagy kedvencem volt egykor, most újraolvasását tervezem, első lépésként a Jézuska meghozta páromnak a könyvet karácsonyra. Ez a Jézuska tud valamit.

A film több sebből vérzik, de a végéig tulajdonképpen elfogadható. Ám az utolsó jelenete, Sebastian bosszúja a szerencsesárkány hátán ülve felháborító átértelmezése Michael Ende meséjének.

Limahl dalán még ma is csak mosolyogni tudok.

Forralt bor

2008-as Vivamus Tokaji Sárga muskotályból

Az ízesítés a szokásos, 3 szegfűbors, 8 szegfűszeg, 2 rúd fahéj, 5 rvőkanál barna nádcukor, negyed kanálnyi úrölt zöld kardamommag, a végén 4 szelet citrom.

Szilveszter estére készült, furcsán melegedett fel a bor, habzott folyamatosan, gyanús állaga lett.
Ezért féltem tőle, milyen lesz az íze, de végül is nem lett rossz, de nem is lett olyan finom, mint az eddigiek.

10/7

Amit főztem - Kelbimbóleves

Egy szál sárgarépát és egy szál petrezselyemgyökeret karikákra vágva kevés olajon pár percig pirítottam, majd megszórtam egy fél kávéskanál pirospaprikával, valamint egy púpozott evőkanál liszttel.
Összekevertem, aztán felöntöttem 1.2 liter csirkealaplével. Beledobtam egy vékony csíkokra vágott zöldpaprikát, majd enyhén megcukroztam.

Ehhez kb. 25 dkg kelbimbót vettem, lehúztam a külső leveleket, beledobtam a levesbe őket, majd lassú tűzön puhára pároltam.
Eperlevelet főztem bele, és amikor kész lett, még 1 dl tejfölt belekevertem.

Egyszerű, mégis nagyon finom leves lett belőle.