Rajz kontra 300 000 Ft

Kezdjük az elmúlt 24 óra legnagyobb örömével.
Sokáig úgy nézett ki, hogy legnagyobb vigasságom ez a kis ötlet jelenti, mármint hogy írom ezeket a postokat. Hurrá - ez volt a legnagyobb boldogság az elmúlt 24 órában, ezen azért el kéne gondolkozni, nemde?
Aztán szerencsére Marci fiam megmentett: négy és fél éves, és nagyon ügyesen rajzol meg színez, és az oviban a fő faliújságra rakták ki aktuális pályamunkáját, oda, ahová szülőknek szánt üzenetek mennek, egy kiszínezett Mikulást, hát mi ez, ha nem öröm és boldogság, hallelúja, dagad az apai szív, éjjen, éjjen!

Még két, nálánál idősebb kislány rajza van ott - íme, szemtanúi lehetünk egy új Michelangelo, Munkácsy, Leonardo születésének, még csak 4 és fél éves, de úgy fogja a ceruzát, mintha 6 lenne.

És most jöjjön a lelombozódás: Apeh illetékhivatala majd egyévnyi vajúdás után megszülte határozatát az illetékről, amit fizetnem kéne. 300 000 Ft - az általam számolt és vélelmezett 40 000 helyett.
Van valami 72 paragrafus, meg haszonélvezeti jog, anyám nevén, és hogy az eladott ingatlan és a megvett ingatlan ára hiába ugyanannyi, akkoris, a haszonélvezet forintosítva 4 és fél milla, és az lejön, és akkor marad ennyi meg annyi, és 300 000 a vége.
Hiába lakik velünk anyám, mert megcsináltattam neki a lakrészét, hiába gondozom, hiába szedem ki neki a napi 25 gyógyszerét, kis rekeszekbe, hiába, hiába, hiába én fizettem ki az előző házat is teljesen, hogy el lehessen adni, és az árából egy normális lakást vehessünk, ahová a banki hitel miatt nem lehetett haszonálvezetet bejegyezni, nekem ez + 300 000 Ft-omba kerül.
A pénz és a hivatal együtt okozta a legnagyobb bosszúságot - azt hiszem, nem utoljára.